Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Csokonai Fogadó Kaposvár

7400 Kaposvár, Fő utca 1.

Csokonai Fogadó információk

Az Eszterházyak egykori somogyi uradalmi központjának, Kaposvárnak a Fő utcáján áll az a kétszintes barokk épület, mely akkor tiszti lak volt, ma panzióként ismerik a város lakói. Ebben az épületben adták át 1798-ban gróf Széchenyi Ferencnek ünnepélyes keretek között a főispáni címet.

Csokonai és a Dorottya

A műemlék épület mégsem a grófnak köszönheti hírét, hanem a nem sokkal később a városba érkező Csokonai Vitéz Mihálynak, aki a Dorottya című vígeposzának helyszínéül választotta azt. „A dámák diadala a fársángon” alcímet viselő mű az akkor még földszintes tiszti lakot költői túlzással kastélynak nevezi.
 
„A megye tisztjei öszve szoktak menni,
Kapos vólt a vídám Fársángnak is célja,
Hol szállásává lett a herceg kastélyja.”

A Csokonai Fogadó ma

A másodi szintet a XIX. században húzták az épületre, mai arculatát, a múlt században történt felújítások során nyerte el. Ma a költő tiszteletére elnevezett Csokonai Szálloda működik az egykori tiszti lakban. A hotel mellett két műalkotás is gondoskodik Csokonai emlékének halhatatlanságáról, ezek a Dorottya eposz emlék-domborműve, mely Gera Katalin alkotása, valamint Fritz János 1977-ben készült Csokonai mellszobra.

Kaposváron több kulturális intézmény is viseli a költő nevét, ezek:

  • Csokonai Közösségi Ház
  • Kaposvári Egyetem, Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar
  • Csokonai Rádió

 

 

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Kaposvári Dorottya Farsangi Napok
Kaposvári Dorottya Farsangi Napok

A Kaposvári Dorottya és Farsangi Napok 2014-ban is a hangulatos kaposvári farsangi mulatozá...

Kaposvári Advent

A kaposvári karácsonyi ünnepi heteknek Kaposvár főtere, a Kossuth tér ad otthont. A kapos...

Logó
Erzsébet szálló (Erzsébet ház)

A "Bagolyvárnak" is nevezett kaposvári épület a Főtér délnyugati részén áll.

Kaposvári Tavaszi Fesztivál
Kaposvári Tavaszi Fesztivál

Már a 90-es évek eleje óta Kaposvár is részese a legnagyobb országos tavaszi programsorozat a ...

Logó
Kemény Palota

A kaposvári neoreneszánsz Kemény-palota Kaposvár belvárosának egyik legimpozánsabb épü...

Még több Látnivaló Kaposváron

Logó
Mária oszlop

A kaposvári Kossuth téren álló Mária oszlop alkotója ismeretlen.

A kaposvári székesegyház neoromán épülete
Nagyboldogasszony Székesegyház

Kaposvár városképének egyik legfontosabb eleme, a Kossuth tér és talán a város egyik le...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...

Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól

Szállás a közelben

1 Fogadó a Bárányhoz Kaposvár

A Fogadó a Bárányhoz egy I. osztályú Panzió Kaposvár szívében. Központi elhelyezkedé...

2 Főtér Apartman Kaposvár

Az apartman a város gyönyörű főterén helyezkedik el, 2 fő részére ideális, egy háló...

3 Bereczk ház Kaposvár

A szállás egy komplett 2 szobás lakás, ami a város központjának számító Kossuth tért...

Shopping a közelben

1 Champions Ajándék

16 éve állunk vásárlóink szolgálatában, kedvező árakkal. Nyitva: H-P: 9-17, Szo.: 9-12...

2 Szicilia Étterem

Szicilia Étterem

3 Korona Gyógyszertár

Gyógyszertárunk a város központjában található, rugalmas nyitva tartással állunk vevő...

Megosztom



Látnivaló kereső Kaposvár

Partnereink




Facebook